Na.. 2

Egy szoknya, egy szoknya

"Egy lánygyermek kiváló alkalom az embernek arra, hogy lejjebb
ereszkedjen a hülyeség sötétbe nyúló létráján. Nem is beszélve az
asszonyról. Aki ilyenkor megvadul, és elhiszi, hogy a baba is lehet
csinos. Mi több, hogy csinosnak kell lennie. Elvégre lány. És nem
csak elhiszi, hanem tesz is annak érdekében, hogy a gyerek divatos
legyen. [...] A férfi ilyenkor háttérbe szorítja azt a hisztérikus
védekezőképességet, amelyet férjjé válása óta kialakított magában,
és amely kipréseli belőle azt az elképesztően pofátlan mondatot, hogy:
nem kell neked új ruha, drágám, van, amin nem segít a csomagolás.
A gyerek más, ha neki ruha kell, akkor ruha kell. Nincs kecmec.
Anna születése óta nekem már nem az a fontos, ha valahova
megyünk, hogy én mit veszek fel, hanem hogy Anna mit vesz fel.
Elvégre neki kell a legszebb kisbabának lennie. És ugyan nem a ruha
teszi a babát, be kell vallani, hogy ebben a „se nem lány, se nem fiú”
időszakban, amikor a gyereknek van is haja meg nincs is, van is bajsza
meg nincs is, van is foga…. nem, foga az éppenséggel nincs, nagyon is
sokat jelent a dekoráció. Láthatóan ezt más anyukák is felismerték,
mert öltöztetnek, ékszereznek ők is veszettül.
Egy lánygyermek világrahozatala után mi nők, mi anyanők nem azt
méregetjük kinek nagyobb a feneke, hanem hogy kinek szebb a babája.
És persze szebben öltöztetett. Hamar rájöttem, hogy én a babadekorálás
nagymestere vagyok. Felsőfokon űzöm a gyerekdíszítést. És persze a
gyerekruhaboltokban való költekezést is. Büszke is rám emiatt a
férjem. Gyakran meg is kérdi: mihez kezdenék én nélküled… aztán
elképzeli, hogy Hawaii-on koktélt szürcsöl félvér nők mellének
árnyékában.
De vissza hozzánk! Annának a születés után még ki sem
egyenesedett az orra, még kékszínű volt az egyik füle,
amikor már volt szoknyája és harisnyája és fejkendője és hajpántja és…
Mindene volt, amire egy újszülöttnek szüksége lehet.
Akarom mondani, amire feltétlenül szüksége van.
Mielőtt elindul a család otthonról vagy fél órát töltök Anna
öltöztetésével. Persze csak akkor felet, ha előző nap már kigondoltam,
mit fog felvenni. És kivasaltam és előkészítettem.
A szoknyáról hamar kiderült, hogy nem elég a baba nemének
érzékeltetésére. Hogy egy piros habos szoknya sem garancia
semmire, azt bizonyítja a következő dialóg is:
- Jaj, de szép! Kisfiú?
- Nem, kislány.
- Mindjárt gondoltuk.
Hogy ezeket a kínos helyzeteket elkerüljük, Anna hajpántot
is hord. Elől kis virággal. Időnként persze előfordul, hogy a
hajpánt lecsúszik, és a szembejövők figyelmeztetnek: a fiamnak
valami madzag tekeredett a nyaka köré. Kiszabadítom, visszahúzom
a hajpántot a helyére, és azon gondolkodom, hogy lehetne rögzíteni.
Gombostű mindig van nálam…
Természetesen babaruha-vásárláskor a kényelmi szempontok
háttérbe szorulnak. Hiszen én már tudom, amit Anna még nem,
hogy egy nőnek nem az a fontos, hogy jól érezze magát a ruhájában,
hanem az, hogy jól nézzen ki. Ezért bizony áldozatokat kell hozni.
Sajnos magassarkút még nem készítenek Anna méretében, de ami
késik, nem múlik. A férjem már alig várja, hogy piacra dobjanak valami
újdonságot, ami egy kislány életében nélkülözhetetlen.[...]"

Kormos Anett irása