"Vedd ezt a leányt, neveld fel nekem; alakítsd jellemét a templom kifaragott oszlopának mintájára, hogy fényeskedjék az Úr országában örökre."

2009. június 8., hétfő

Mit néznek gyermekeink a mesecsatornákon?

Mindegyik rajzfilmsorozatra kivétel nélkül egyaránt jellemző, hogy nagyon fülbemászó és hangulatos főcímmel látták el őket, legalábbis a magyar szinkronra ez igaz - eredeti hangon nem hallottam még őket, de nyilván azzal sem lehet probléma.

Elmo világa
Nagyon aranyos bábfilm sorozat. Elmo egy bolondos kis szőrmók figura a Sesame Streetből és Muppet Showból, aki legalább olyan tudatlan még a világ dolgait illetően, mint a mi csemetéink. Ezért aztán minden részben körbejár egy témát, s megvilágítja azt minden oldalról, vagyis apránként megismerhetjük, hogyan is működik világunk. Elmo általában meginterjúvolja egy-két barátját is az aktuális témáról, illetve vendégszereplőket is (pl. legutóbb az időjárás téma kapcsán egy szélvihart). A legviccesebb részek azok, amikor arról is képet kapunk, hogyan nem működik a világunk (pl. ha esik az eső, nem húzunk esőfelszerelést, a hóban pedig nem úszunk, s mindezen ellenpéldák vizuális képvilágban is megjelennek előttünk). Nagyon vicces és fülbemászó az is, amikor a sorozat egy-egy részének végeztével elénekel Elmo egy dalt az aktuális témáról, melynek szövege mindössze egyetlen szó. Ezt a rajzfilmet nagyon ajánlom piciknek, semmi ijesztő nincs benne, tömör szórakozás.

Thomas, a gőzmozdony
Talán ez a legnagyobb kultusznak örvendő meseműsor manapság. Thomas és barátai már az összes játékbolt polcaira és a gyerekek szívébe is belopták magukat. A filmsorozatban feltűnő mozdonyok és épületek ugyanis fizikai, játszható valójában is megvásárolhatóak, sőt mindenféle Thomas mintás kütyü is létezik: mesekönyv, memóriajáték, tolltartó, füzet, tusfürdő, falióra, stb. A sorozat DVD-n is megjelent.
A Thomas, a gőzmozdony maga amúgy egy nem túlságosan kidolgozott rajzfilm, ha jól tudom (na meg a filmet elnézve úgy tűnik), élő makettel dolgoztak a felvételek során. Thomasnak és az egyéb gőzmozdonyoknak arca van, melyen időnként feltűnik egy-egy érzelem, esetleg ehhez volt szükség speciális effektusokra. Amúgy nem véletlen, hogy ekkora kultusza van, hiszen a vasútmodellezés egész felnőttkorig megmaradó hóbort lehet, és a sorozat ebből ad vissza valamennyit.

Yakari
Yakari a sziúk törzsének egy fiatal indiánja, akivel mindig történik valami. Lova a kevésbé rövid és frappáns Kis Mennydörgés nevet kapta, aki minden részben ott áll fiatal kis címszereplőnk oldalán, és beszél, csakúgy, mint a többi állat a sorozatban, persze ezt csak Yakari hallja. Yakari és barátai mindig mosolyognak, és kalandjaik eléggé lightosak. Kicsiknek is nyugodtan ajánlom.

Eperke és barátai
A sorozat egyes részei már DVD-n is megjelentek. A részek nem átlagos hosszúságúak, inkább hosszabbak annál.
Azt mondanám az egészre, hogy ez egy női film, azaz inkább kislányoknak való. Nem sok férfias van benne, bár tudom, ebben a korban még a gyerekek semlegesnek tekinthetők.
Eperke az eperföldeken él, s maga a háza is, és minden a házon belül valamilyen eperszimbólummal tarkított. Meg aztán ott van Alma-baba, Narancsvirág, stb. Felnőtt fejjel Eperke hosszú távon eléggé idegesítő tud lenni, amikor mindenre azt a nem létező jelzőt használja, hogy "epres". Ez egy "nagyon epres ötlet volt", ez egy "nagyon epres nap", stb. Viszont ijesztő dolgok nemigazán vannak benne, így kicsik is bátran nézhetik.

Sam, a tűzoltó
A történettől nem várhatunk sokat, sőt én szokatlanul gyengének találtam az alapján az 1-2 rész alapján, amit láttam. Ez egy gyurmafilm, melynek hőse Sam, a tűzoltó, aki profin olt tüzet, ha arra kerül sor. A terepjelenetek azért elég látványosak tudnak lenni, kárpótolnak a történet minden negatívumáért. Csakúgy, mint a korábban említett Thomas mozdonyról, erről is sok bőrt lehúztak már, léteznek Sam-es dvd-k, könyvek, ágyneműk, stb.

Jane és a sárkány
Ez egy számítógépes effektusokkal készült lovagkori történet, épp ezért valahogy kirí a többi mese közül. Jane egy kis lovag, egy egyfejű sárkány jóbaráttal, akik minduntalan kisebb-nagyobb zűrökbe keverednek. Ez azért is fura, hiszen a sárkányok régen még királylányokat raboltak, Janes sárkánya viszont szimpatikus szerepkörben tetszeleg. Bár a mai fantasy irodalom alapján egyre inkább ez a divat.
Személy szerint először nem tetszett a rajzfilm,de egy pár rész után magam is követtem figyelemmel a történéseket.

Horseland lovasklub
A Horseland lovasklub egy elszigetelt hely, ahol három fiatal kisfiú és kislány kiművelik magukat a lótartás és lovászkodás terén, s közben a legjobb barátok lesznek. A lovak és a többi állat a farmon tud beszélni, igaz csak számunkra és egymás számára, a rajzfilmben szereplő gyerekek nem hallják őket. Kicsit olyan érzésem van, hogy 3 éves kor felett, témája miatt már ez is inkább kislányos film.


Nálunk kb. ezek a visszatérő rajzfilmek manapság. Mindegyik a Minimax kínálatából való, ez az a csatorna, ami elé 2 évesen még oda merem ültetni a gyerekem.
A fent emlitett rajzfilmekből Elmo és Thomas a kedvence gyermekemnek,a többi nem köti le.

Ha nagyobbacska lesz,jöhetnek a Magyar Népmesék és komolyabb rajzfilmek,amik tanulságosak is lehetnek számára.

Ti tudtok még olyan rajzfilmet,amit egy 2-3 éves gyermek szerethet és megnézhet?

(Néhány gondolat,illetve leirás a rajzfilmekből innen lett idézve.)

5 megjegyzés:

ilgya írta...

Mi mostanában Jim Jam-et nézünk,azon is aranyos mesék vannak,igaz hogy megint meleg van egyre többet vagyunk kint a szabadban így a mesék háttérbe szorulnak. Ja Réka abszolút kedvence a Vitéz László. (dvd-n persze)
Mi is Elmo rajongók voltunk anno....

Babi néni írta...

Nálunk nagy sikere volt a Boobah-nak (van hozzájuk link a blogomból), bár a rajzfilmesgyár másik "nagy műve" a Teletubbies családi közröhej tárgya lett.

Van még a Nickelodeonon a Dóra és barátai, szerintem aranyos

dugopanna írta...

Nálunk a Teletubbies és Elmo a legnagyobb szerelem, de inkább a Teletubbies. Igaz, szerintem felér egy kínvallatással végignézni, de Sári nagyon szereti őket, és állítólag pszichológusok fejlesztették ki direkt úgy, hogy az 1-3 évesek megértsék és élvezzék.

Bogár és Gerti írta...

Nekünk szerencsére nincs mese csatornánk ;)
Így kisit könnyebb irányítani, hisz csak azt írok ki amit akarok :-P ...
Yakariból van 5 részünk... azt szereti :D
Puszi

masika írta...

Mi nagyon ritkán nézünk TV-t szinte csak hétvégén és este. Hétvégi nagy kedvenc az új Micimackó!