A vadon gyermeke - az igazi MaugliA magatehetetlen csecsemő gondolkodó, beszélő ember lesz: ehhez persze szükség van a környezeti ingerekre.
A pár hónapos gyermekek mindenféle hang kiadására képesek, ekkor még akár a kínai, akár a német, akár más hangzásvilágú nyelvek hangjait is képezni tudják.
Sok legenda kering arról, hogy az emberi környezettől elzártan, vadon élő, vadon nevelkedő gyermek hogyan képes vagy nem képes megtanulni beszélni. Az a baj ezekkel a történetekkel, hogy jellemzően nincsenek kellőképpen dokumentálva ahhoz, hogy tudományos hasznuk lehessen. Egy valami közös ezekben az elbeszélésekben: a nyelvi környezettől megfosztott gyermekek a későbbiekben is képtelenek lesznek megtanulni beszélni, de legalább is hiányosak lesznek a nyelvi ismereteik.
Tanulságos példa
Izabella története, akit az Egyesült Államokban 1938-ban találtak meg hat és fél éves korában. Édesanyja agykárosodás miatt nem tudott megtanulni beszélni, így kislánya, Izabella is anyanyelvi ingerek nélkül nevelkedett, természetesen ő sem tanulhatott meg beszélni az édesanyjától, aki egyedül, társadalmi kapcsolatoktól elszigetelten élt.
Amikor rájuk találtak, a gyermek kórházba került, és bámulatos gyorsasággal kezdte elsajátítani anyanyelvét, 20 hónappal megtalálása után már teljes mondatokat és kérdéseket alkotott. Mindez azonban rávilágított egy fontos törvényszerűségre: Izabella nyelvelsajátítási sikere elsősorban viszonylag fiatal életkorának köszönhető.
A törvényszerűség a következő: az anyanyelv-elsajátítás képessége életkorhoz (is) van kötve, tehát csak bizonyos életkorig képes valaki megtanulni beszélni.
Valószínű, hogy több ilyen határ is van: az első 6-7 éves korra tehető, hisz a gyermek eddig tudja tökéletesen elsajátítani anyanyelvét (akár többet is, ha többnyelvű a környezete).
A másik határ a kamaszkorra tehető. Ha a gyermeket 10-13 éves koráig egyáltalán nem érik nyelvi ingerek, akkor már később sem lesz képes megtanulni beszélni. Ám ahogy a cikk elején is megjegyeztem, szinte mindenre van a tudományban ellenkező elmélet is, a legfrissebb kutatások bizonyos mértékben cáfolják ennek a kritikus periódusnak a tényét.
Nyelvi építőkockákAz anyanyelv tanulása összetett folyamat, az egyik eleme, hogy először a szerkezetek szabályszerűségeit vonatkoztatja el a gyermek, és erre építi föl a teljes nyelvi rendszert. Az is fontos megfigyelés,hogy a gyermekek kezdetben csak ismételgetnek, szinte bármit, amit hallanak, majd később hasonlósági alapon (analógiásan) szabályokat alkotnak.
Ennek következtében a kezdeti időszakban gyakoriak a túláltalánosításból fakadó "hibák", például a múlt időt kifejező igéken rendszerint -t, -tt végződés van. Ezek után minden igére ráteszi a -t végződést, és a tőváltozatokból fakadó eltéréseket nem veszi figyelembe (eszik - evett, és nem *eszett).
Nagyon érdekes és tanulságos az az elképzelés is, amely szerint az anyanyelvünket kommunikáció közben, a cselekvésekkel összekötve sajátítjuk el. Ennek az a felismerés áll a hátterében, hogy a beszéd voltaképpen a nyelv alkalmazásával végrehajtott cselekvés.
A gyermeknyelv fokozatosan szélesedő hatókörű és tudatosodó szabályokból épül föl. Rejtélyes összefüggésekre világít rá a Stern házaspár által 1907-ben publikált törvényszerűség: a gyermek sok mindent nem mond, amit hall, viszont sok mindent mond, amit nem hallott még. A felnőttekre is igaz, hogy mindig többet értenek meg, mint amennyit mondani tudnak.
Be vagyunk programozva?
Anyanyelvünket egészen különleges módon sajátítjuk el, semmihez nem hasonlítható, egyedi tanulási folyamat zajlik eközben, ám hogy pontosan milyen is, arról többféle tudományos elmélet van. Érdemes külön is hangsúlyozni, hogy anyanyelvünket elsajátítjuk, és nem úgy tanuljuk, mint általában az idegen nyelveket.
Az anyanyelv-elsajátításáról szóló tudományos elméletek egyike az empirista elmélet: eszerint tapasztalati úton, a környezetében elhangzó beszéd hallgatása, ismételgetése útján ismeri meg a gyermek a nyelvet. Tehát abból építi föl magának a nyelvi rendszert, amit hall, megtapasztal maga körül.
Egy másik megközelítés a racionalista felfogás, ennek lényege, hogy a nyelvi alapelvek ismeretével már születésünktől fogva rendelkezünk, voltaképpen programozva van erre az emberi agy. A készen kapott szabályok segítségével folyamatosan tanulja meg a gyermek a környezeti ingerekből az anyanyelvét.
A harmadik jelentős teória a generatív nyelvészetnek nevezett igen jelentős, 20. századi nyelvészeti iskola megközelítése, amely voltaképpen a tapasztalati és a racionális modelleket ötvözi és tovább gondolja.
A generatív iskola egyik újdonsága, hogy az anyanyelv-elsajátítás alapegysége a mondat és nem a szó, hisz a gyermek a környezetében elhangzó élő beszédből nem önálló szavakat hall, hanem összefüggő egységeket, szerkezeteket, amelyek jellemzően a mondatokkal esnek egybe. Hogyan is lenne képes a nyelvi tudással még nem rendelkező gyermek rögtön szóegységekre bontani a hangzó beszédet?
A gyakran elhangzó mondatszerkezetekből pedig a gyermek alapvető szabályszerűségeket von le. Ilyen egyszerű szabályokra kell gondolni, hogy a mondatban jellemzően névszók csoportosulnak az ige köré.
Persze nem tudja a gyermek megfogalmazni ezeket a szabályokat, csak fölismeri és alkalmazza őket. Amikor a gyermek elkezdi utánozni és ismételgetni a hallottakat, akkor ezt értelmezési és gyakorlási szándékkal teszi. Vagyis azt utánozgatja, amit megért, és amire tud szabályt alkotni.
Roppant izgalmas a generatív nyelvészet megközelítése, mert felfogásuk szerint minden ember vele született kompetenciája a nyelvelsajátítás képessége. Az emberi agyba bele van programozva egy univerzális nyelvtan. Ez nem egy önálló ősnyelv, hanem egy általános rendszer alapja. A környezeti hatások, ingerek, illetve az egyéni adottságok hatására ez a nyelvelsajátítási képesség fejlődhet, rosszabb esetben pedig nem tud megfelelően kibontakozni.
forrás:www.babaszoba.hu
